• Interjú

    Hogy válaszokat kapjunk

  • Vlog

    Hogy közösen gondolkodjunk

  • Blog

    Hogy elmondjuk, amit gondolunk



Blog: Egy kicsit együtt

Közösen indul az őszi önkormányzati választáson az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Momentum.

A négy párt vezetői a budapesti polgármesterjelöltjeiket be is mutatták. Az LMP ugyan részt vett a tárgyalásokon, de végül vagy egyelőre kiszállt, a Jobbik meg nem kell a többieknek. Arról nincs információ, hogy a most összefogók kellettek-e volna a jobbikosoknak. A megegyezés bejelentése után nem sokkal közös közleményt adott ki az LMP és a Jobbik, azt írják, szomorúan veszik tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik. Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést. -zárja sorait az LMP és a Jobbik. Most akkor ki lehetetlenít el mit? Akit kihagynak, aki kilép, vagy aki nem veszi be a másikat a buliba?